A műanyag

A csomag tartalma: kisfilm + oktatási segédanyag + prezentáció

Ahhoz, hogy a műanyagokat jobban megismerjük, vissza kell utaznunk az időben, méghozzá 65 millió évvel korábbra – a földtörténeti korok talán legismertebb kihalási hulláma következett be ekkor. Az utazás fontos eleme, hogy megismerjük, milyen szerepe van a napnak a Föld ökoszisztémájának életében, és mit okoz a tőle való megfosztottság. Megismerkedhetünk a bomlási folyamatokkal, melyeknek következtében évmilliók alatt az állati és növényi maradványokból keletkezett az az erőforrás, mely amellett, hogy a műanyaggyártás alapanyagául is szolgál, meghatározza jelen korunk gazdaságát.

A kőolaj felfedezése és hasznosítása jelentősen átalakította az emberi társadalmat. Ma már nem tudunk olyan ember alkotta tárgyat mondani, aminek ne lenne köze közvetve vagy közvetlenül ehhez az anyaghoz. Az évmilliók alatt keletkezett erőforrás kitermelése évtizedeket is igénybe vehet, majd a gyártáshoz, aminek végén a kezünkbe kerül a termék, évek kellenek. Ezzel szemben használatukra sok esetben csak pár percet szánunk. Lebomlása 4-500 éves időszakában a felhalmozódással és aprózódással fizikai, kémiai és biológiai szennyezést okoz olyan formában és mértékben, ami még a tudomány számára is ismeretlen.

A műanyag újrahasznosításának feltétele a szelektív gyűjtés, mely során ipari feldolgozókhoz kerülve újra termékeket állítanak elő belőle. A film fő célja mégsem az erre való ösztönzés, sokkal inkább az, hogy megelőzésre hívja fel a figyelmet. A fenntarthatóság környezeti pillérét ebben az utazásban érthetjük meg igazán.

A textil

A csomag tartalma: kisfilm + oktatási segédanyag + prezentáció

Képzeljünk el hatalmas szántóföldeket, ahol úgy termesztik a farmergyártás alapanyagául szolgáló gyapotot, mint nálunk a búzát. A termelésben, főként a betakarításban részt vevő 14 év alatti gyerekek száma igen magas, mert azokban az országokban, ahol gyapottermesztés folyik, nincs megfelelő munkaegészségügyi, biztonsági, de még emberi jogi szabályozás sem. Ugyanez jellemző a folyamat további lépcsőire, hiszen az óriás varrodákban, ahol a gyapot pamutszövetté, majd a pamutszövet műszállal keverve öltözetté alakul, szintén rengeteg gyermek dolgozik. A laza szabályozási rendszert, ezáltal az olcsó munkaerőt használják ki a legnagyobb divatmárkák, hogy olcsóbban adhassák tömegtermékeiket, maximalizálva saját profitjukat.

Ahol az ember a sor végére kerül, ott a természettel sincs ez másként. Segédanyagunk lehetőséget ad megismerni az iparszerű mezőgazdálkodás általi környezetterhelést, a termesztésben és a gyártási folyamatokban felmerülő vízszennyezést. Bár a divatipar a világ 2. legszennyezőbb iparága, mégis sokkal inkább arra a társadalmi hatásra szeretnénk felhívni csomagunkkal a figyelmet, mely a célcsoport korosztályát érinti a Föld másik oldalán. Megismerkedhetünk a fenntarthatóság társadalmi pillérével.  

Az üveg

A csomag tartalma: kisfilm + oktatási segédanyag + prezentáció

Az üveg teljes életciklusát elemezve azokba az időkbe indulunk, amikor tenger borította azt a területet is, ahol ma Magyarország helyezkedik el. Az üledékes kőzet, a szilícium dioxid, azaz kvarchomok az alkotóeleme a leghosszabb bomlási idővel (1 millió év) rendelkező anyagnak, az üvegnek. Történelmi áttekintésre is lehetőség van a film feldolgozása során, hiszen az üveggyártás többezer éves múltra tekint vissza. Már az ókortól folyik üveggyártás, ezáltal az általa okozott domborzatátalakítás is, hiszen az alapanyaghoz élőhelyek elpusztításával, külszíni fejtéssel jutottak hozzá.
Ahhoz, hogy a szilícium tartalmú kőzetből üveget készítsenek, rendkívül magas, 1800 fokos hőmérsékletre van szükség. Óriási az energiaigénye a kitermelésnek és a gyártásnak egyaránt. Ezzel szemben a már forgalomban lévő üvegtárgyak (befőttesüveg, üdítősüveg stb.) szelektív gyűjtésével keletkező másodnyersanyag újraolvasztása már csak 8-900 fokon történik, így amellett, hogy nem kell újabb élőhelyeket elvenni a bányászattal, még energiát is spórolhatunk.
Az energia pénz, a hulladéküveg tárolása, depózása pedig szintén az. A visszagyűjtési, betétdíjas rendszer kialakítása több gazdasági szereplő bevonásával, érdekeik összehangolásával kell, hogy működjön. Nagyon nehéz ezt megoldani az „eldobható” világban. Miért gazdaságosabb, és kinek, ha nagy energiával, így magas költségen legyártott, majd eldobható, így a hulladékgazdálkodásra is nagy terhet rovó termékeket állít elő a gazdaság? A közösség (társadalom) és az egyén (nagyvállalatok) érdekeinek rövid és hosszú távú összevetésével, elemzésével jutunk el a fenntarthatóság gazdasági pilléréhez.  

Kulisszák mögött

Stúdiólátogatás + interaktív műhelyprogram

Csomagunkat azoknak ajánljuk elsősorban, akik a filmekkel és a hozzájuk kapcsolódó oktatási segédanyagokkal már megismerkedtek. Számukra jelent igazán nagy élményt, hogy betekinthetnek a kulisszák mögé, találkozhatnak a kisfilmek „szereplőivel”, felfedezhetik a forgatás helyszínét.
A gyerekek megismerhetik, kik a filmkészítők, és mi a feladatuk. Hogyan készül egy
forgatókönyv, ezután hány munkaórát jelent a dekoratőrnek, mire minden látványelemmel
elkészül, a rendező, vágó által hogyan kelnek azok életre. Meg lehet tippelni, az operatőr hány
kattintással vitte gépre az alapanyagot. Aki a legközelebb jár a valósághoz, ajándékot kap!
Lehetőség van a filmes eszközöket kipróbálni, saját 3 dimenziós hátteret beállítani és
megnézni, hogy mutat ez a vásznon. Akár egyedi osztálykép is készülhet stúdiónkban.
Stúdiónknak helyet adó HUMUSZ ház további izgalmakat rejt a hulladék témakörében.

  • A Re-design kiállítás a hulladék kreatív újrahasznosítását mutatja be, ahol már-már kihívást
    jelent felismerni az eredeti anyagot, miután az formájában és funkciójában is megújult.
  • A FÁF, vagyis a Felesleges Áruk Fóruma megtekintése közben az igény és szükséglet alapú
    fogyasztás összehasonlítására van lehetőség. A kiállítási tárgyak közül pár ismerős lehet a
    kisfilmek valamelyikéből.

Élménynap

Kitelepülés játékokkal + foglalkozásokkal egyedi igények szerint

Kitelepüléseink alkalmával elengedhetetlen kellékünk a Replacc játszótér, mely különböző hulladékok újraértelmezésével került megalkotásra. A játékok szórakozást, kikapcsolódást nyújtanak nem csak a felsős, de az alsós tagozatos diákok számára is.
Kiegészítésként öko-kreatív foglakozás keretében egy mini újrahasznosító központot hozunk létre, ahol akár az iskolában összegyűlt hulladékok felhasználásával használati és dísztárgyak készülhetnek.

A kitelepülés fontos eleme az a Hulladékutak-mandala, mely a filmek alapjául szolgált. Ez az öt ágú, öt anyag teljes életciklusát vizsgáló térinstalláció az egyes lépésekhez kapcsolódó környezetterhelést mutatja be. Az 1 órás program során fontos kérdések megfogalmazásával és közös válaszkereséssel kapunk képet az összefüggésekről.
Élménynapunk jól beilleszthető a Fenntarthatósági témahét programsorozatba, a Föld Napja és a Környezetvédelmi Világnap eseményei közé is, de az év bármely szakában edukatív szórakozást nyújt.

Egyedi ajánlatunkért keressen bennünket!